Izland. A történelemből már tudjuk, hogy a vikingek is megfordultak itt.
De még az ő foguk is bele-beletörött ebbe a zord tájba. Területe az adatok szerint nagyobb, mint a miénk, de meglehet, hogy rajtam kívül nem igazán rohangászna sok ember a pusztáikon. A téli gyerek, mint én, él hal az ilyen szimpla dolgokért. Így talán nem véletlen, hogy az említett zenekar black metalt játszik.
A zene hideg, fagyos. Szerencsére a folk metalos téblábolásnak nyoma sincs.
A már jól ismert klisék sem árasztják el a dalokat olyan szinten ami egy kezdő (4 évvel egy demo után még semmi se biztos) bandára jellemző lenne. Inkább olyan, mint egy jeges folyam.Pedig ez a banda első lemeze. A csapat ezek után érthetően a skandiváv térség zenei vénáiból merít mert ugye nincs új a nap alatt, de jó dalokat még lehet írni. És a dalok bizony jók lettek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése